Szerepe szerint, de belső elkötelezettségből is az a cél vezeti, hogy olyan vállalkozóknak, cégtulajdonosoknak, vezetőknek segítsen, mint Ön, hogy kevesebb időt töltsön üzletében, s fordítsa inkább az idejét annak fejlesztésére, hogy az tényleg jövedelmezővé váljon, s visszaadja az örömöt a vállalkozásban és a személyes életében egyaránt.
Kisvállalkozóként maga is tudja, mit jelent küzdeni a túlélésért, tartani magát kitűzött céljaihoz, ragaszkodni hosszú távú ideáihoz.
Az Ön rendelkezésére áll, együtt újrafogalmazhatják cégével kapcsolatos elképzeléseit, céljait, s kidolgozhatják, bevezethetik a szükséges rendszereket, meghatározhatják és alkalmazhatják a szükséges stratégiákat és taktikákat hogy jól menő, gyarapodó pályára állítsák azt.
Az ActionCOACH meghatározása szerint az számít sikeres üzletnek, amely eredményes, azaz jövedelmező gazdasági vállalkozás, mely a tulajdonos személyes közreműködése nélkül is megáll a lábán. Üzleti coachként fáradhatatlan barátként túl azon, hogy megmutatja az ehhez vezető utat, minden erejével azon lesz, hogy Ön ne térjen le erről az ösvényről.

Eszik Zoltán
Jó volt Vele együtt dolgozni!
Elérhetőségek
1027 Budapest Tölgyfa utca 14.
Telefonszám
M 3620 9 362 642
T 361 789 4664
F 361 315 0020
E-mail cím
zoltaneszik@actioncoach.com
actioncoach@iif.hu
Közösségi háló